2013. december 5., csütörtök

Karácsonyi koszorú és előszoba

Kedves Olvasó!

Ma volt időm elkészíteni a bejárati ajtóra kigondolt idei koszorút, illetve szeretek az ajtó melletti falrészre is tenni egy kis dekorációt, hogy ne álljon magányosan a koszorú. Egyébként is ronda, üres a folyosó, szóval kell egy kis szín.
Ezt a fapapucsot még a tesóm  hozta Hollandiából. Ez mindig kint díszeleg a bejárat mellett és az évszaktól függően különböző dolgok kerülnek bele. Most fenyőágakkal töltöttem meg. (Amik egyébként mű ágak. Egy girlandot daraboltam fel, ami amúgy is már több részre szakadozott az évek során. Hát most máshogy is hasznosíthattam az egyik darabját.)
És íme a koszorú! Nem akartam sokat vacakolni vele, túlcsicsázni, meg ilyenek. Most valami egyszerűre gondoltam. Szerintem a szalmadíszek nélkül is nagyon szép lenne, de mégiscsak karácsony lesz!
Egyébként a koszorú is műfenyő, de annyira szép munka, hogy nem is lehet észrevenni rajta. Imádom!
A masnival megszenvedtem, bevallom. Én annyira béna vagyok az ilyenekben, hogy nagyon. Azért egész elfogadható lett. 
Ha elmúlnak az ünnepek, leveszem róla a szalmadíszeket és hagyom önmagában érvényesülni.

Az előszobában is ténykedtem ezt-azt. Ugyan még itt nem érzem, hogy kész lennék, vannak hiányosságok, de alakulgat. Az a helyzet, hogy nincs mindig ihletem, anélkül meg nem lehet dekorálni. Az ötletek viszont munka közben jönnek. (Például most eszembe jutott egy olyan ötlet, hogy készíthetnék karácsonyi bunting-ot.)
Az üzenőtáblát viszont már régebben kitaláltam, de azt is a héten készítettem el. Csomagolópapírból készítettem egy patchwork hátteret, hogy arra tűzdelhessem fel a képeslapokat és díszeket. Eddig csak a hópelyhek kerültek fel, valahogyan más díszeket most nem érzek oda illőnek, nincs meg az ihlet.
Hagyomány, hogy a karácsonyi képeslapokat a Szájjal és Lábbal Festő Művészek-től kapom, sőt éves naptárat is küldenek. A legszebb képeket meg kiteszem a falra. Annyira gyönyörűek! Le a kalappal előttük, nagyon tehetségesek!
Hát itt tartok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...