2014. november 22., szombat

Karácsonyi ajtó koszorú

Kedves Olvasó!

Megkezdtem a "felkészülést" a közeledő karácsonyi időszakra, bár még nem igazán van ünnepi hangulatom. (Nem is igazán értem miért?)
Azért egy koszorút már felraktam a bejárati ajtónkra.

Azért szépen lassan elkezdek dekorálgatni itthon.


2014. november 5., szerda

Kipp-kopp, az ősz vagyok - az előszoba

Kedves Olvasó!

Lépj be velem az előszobába (így virtuálisan).
Nagy büszkeséggel mutatom meg első, saját készítésű falevél koszorúmat.
Hát megszenvedtem érte. Először szalma alapra dolgoztam, de kevés volt hozzá a falevél, ezért lebontottam és egy kisebb nyírfa alapra raktam a leveleket. Úgy álltam neki, hogy először kis csokrokat kötöttem, hogy majd azokat kötözöm az alapra, de ekkor meg az volt a gond, hogy túl tömöttek voltak a csokrok és szintén kevésnek bizonyultak a falevelek. Újra leszedtem, új csokrokat kötöttem, immár egy-egy csokor 4-5 falevélből készült és végre elég lett, egyenletesen sikerült a kötözés, szép a koszorú "esése". Megérte!
Amúgy egy kb. 25 cm-es alapra dolgoztam és mégis ilyen nagy lett a koszorú.
A képeket is kicseréltem őszi témájúakra és természetesen nem maradtak el a falevelek sem egy kis díszítésnek.
Őszi polc.
Egy kis madárijesztő.

Folyt. köv. a lakás többi részével.


2014. november 2., vasárnap

Beköltözött hozzánk az ősz - a nappali

Kedves Olvasó!

Végre itt az igazi ősz, színek mindenfelé, amerre csak néz az ember. Mondanom sem kell, engem is megihlet. Rengeteg falevelet gyűjtöttem és még gyűjtök is, mert újra és újra egyre szebbeket találok séta közben (hála a kutyáknak érte). Már a madáretetőt is feltöltöttem finom eleséggel, (most mikor e sorokat írom, éppen egy cinke csapat rohamozza meg az erkélyt) a muskátlik a teleltetőben, szóval ideje a lakást is felöltöztetni őszbe.
Nekikezdtem, de félbemaradt egy újításom, vagyis, hogy a régen fekete Lack asztalaimat fehérre fessem. Csak két réteget tudtam eddig kenni rá, de még kellene egy, amit majd csak tavasszal fogok tudni befejezni, mert nem akarom szagolgatni a festéket. Amúgy is akarok még egy polcos dohányzóasztalt venni tv állványnak, természetesen fehéret.
Szárított falevelekből  bordűrt csináltam a polcok alá, nekem nagyon tetszik.
Szétesett a nyírfa koszorúm, úgyhogy ezt is újra kötöttem, hogy őszi legyen, kapott néhány falevelet díszítésnek. A fatörzs szelet gyertyatálamat meg egyenesen imádom! Illatos gyertya van rajta, amit este szoktam meggyújtani.
Egyszerű őszi koszorú, falevelekkel tűzdelve. (Lusta voltam.)
A krizantémok is szépek.
A kanapés oldalon sem hagyhattam el a falevél bordűrt.
Már az előszoba is őszi, folyt. köv.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...