2013. április 16., kedd

Megújul a nappali

Kedves Olvasó!

Engedd meg, hogy megosszam veled szerény hajlékunkat. Nyakig vagyok a munkálatokban, leginkább fejben, persze azért kétkezi munkával is el vagyok látva.
Először is a nappalival dolgozok. Már felraktam egy polcrendszert a falra, amit teljesen én készítettem, ugyanis szétszedtem a futonágyam alapvázát és a deszkáiból alkottam meg a polcokat. (Nem bánom, mert aludni nem lehetett rajta, annyira kemény volt. Mióta a földön van a matracom, sokkal jobban alszom.) Tulajdonképpen csak a polctartó konzolokat vásároltam. Pénzzel nem vagyok elárasztva, viszont megújulni szeretnék, úgyhogy mindent hasznosítok, amit csak fellelek.
A polcokon még nem rendezkedtem el igazán, csak a dvd gyűjteményt dobtam fel rá, ezen még filózok, hogy legyenek. Azt hiszem egy dupla soros dvd tartó jó megoldás lenne az alsóbb polcra, így rendezett is lenne és nem borulnának fel a dvd-k, mint most.
Happy persze nem segít, kivonul a szobából, ha nekiállok valamit dolgozni. Azért úgy tűnik kedvére való a végeredmény.
A felső polcra elhelyeztem ezt a két kedvenc képet, ezeket mindenképpen akarom, hogy jól érvényesülhessenek.
Na és persze a falfestés! Nagy gondban vagyok vele, hogy milyen színű legyen a fal? Én egy világoskék alapszínben gondolkodom egy leheletnyi ibolyakékkel megbolondítva, hogy ne legyen annyira hűvös szín és jól menjen hozzá a pink színű függönyöm. Még van egy rakás zöld képkeretem is, amit tervezek feltenni, ehhez is passzolnia kellene a háttérnek.
Egyelőre kijavítottam a falhibákat fehér falfestékkel.
Jelenleg a sarokba került a számítógép asztal, amit nem szeretek igazából használni, szívesebben dolgozok az ágyon ülve. A térkép mögött eredetileg egy ajtó van (ami a másik oldalról egy tárolószekrényt rejt), ezt szeretném újra megnyitni, hogy egyszerűbb legyen átjutni a szomszéd szobába, (ezt szeretném dolgozó szobának megcsinálni) ne kelljen körbe menni a lakásba. 
És Happy fölé is kell valami, néhány képet szeretnék ide is, mert most annyira üres.
Hát jelenleg itt tartok.
Szerencsére nem látszik, de glettelni való is akad bőven! Sajnos sok a repedés a falakon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...